Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                                       Etetés

 

Mit adjunk nekik enni?Kép
Rengeteg honlapon írják, hogy a deguknak nem tesz jót a cukor. Ez nem teljesen igaz. Az viszont igaz, hogy önmagában nem tesz jót a cukor(Pl.: kockacukor)! A másik pletyka meg az olajos magvakról szól. Szintén rengeteg honlap írja, hogy nem szabad olajos magvakat adni kedvencünknek. Azt mondják májkárosodást okoz. Ismét csak azt kell, hogy mondjam, hogy én a saját deguimnak igenis adok (kiégészités képpen a táplálék mellé) olajos magvakat, semmi bajuk nem lett tőle, és már négy éve élnek, ami nem is rossz!

Ügyeljünk arra, hogy megfelelő mennyiségű rostot, vitamint kapjanak. Ezt egyrészt vitaminozott magkeverékkel biztosíthatjuk. Szerintem a legideálisabb a Pepe Degu eledel. Ennek sajnos elég borsos az ára. Megteszi a jóval olcsóbb rágcsáló magkeverék is, de ne legyen benne túl sok napraforgómag és kukorica (ez sajnos elég jellemző a magyar keverékekre). Állati fehérjét is adhatunk nekik sajt vagy tojás formájában, ha megeszik. Ezen kívül hasznos egy marék széna , vagy fű (nem kell kiszárítani) is, ami szintén fillérekért beszerezhető az állatboltban vagy a kertben. Nagy kedvvel eszegetik egész nap, sőt néha belefekszenek, és úgy rágcsálják. A napi táplálás része, hogy lédus zöldségeket, gyümölcsöket adjunk nekik. A zöldségek közül kerüljük a k-betűs növényeket, (Pl.: (kel)káposzta, karalábé, karfiol), mert szörnyen büdivé teszi a pisijüket, és még puffaszt is. Kerüljük továbbá a hagymát és a zellert (ezeket úgysem fogják megenni). Gyümölcsöket is szívesen fogyasztanak. Néhány darabka alma remek csemege lehet számukra.

Mit adjunk nekik inni?
Leginkább vizet. Külön itatóból, amit a ketrecen kívül helyezünk el, és csak az adagoló csöve lóg be, ahonnan isznak. (Ez úgynevezett golyós itató, amit ma már mindenhol lehet kapni, és nagyon praktikus.) Ha nem esznek se sajtot, se tojást, néha adhatunk nekik egy kis tejet (bár ettől elég büdi lessz a pisijük). Ezt azonban külön itatóba tegyük, ne a vizesbe. A tejet csak max. fél óráig kinálgassuk, hogy ne savanyodhasson meg. Van aki szokott adni gyümölcslét is, esetleg vízzel hígitva. Ez nem tudom mire jó, főleg, de mindent a degukért...

Mit ne adjunk nekik?
- Nagyon könnyen romló ételt. Gyakran eldugdossák, elássák a csemegéket, ezért néha nézzük át a forgácsot, nem lapul-e itt-ott egy egy régebbi, rothadó gyümölcsdarab...
- Ne adjunk túl sok olajos magvat. Ide tartozik a mogyoró a dió, és egyéb olajos magvak. Persze kiegészítés képpen néha lehet.
- Amit nem szeretnek. Kisérletképpen próbálkozhatunk sokféle étellel, de ha azt látjuk, hogy nem eszik meg, vegyük ki, mert megromlik, és hasmenést okozhat.

Mennyi ennivalót adjunk nekeik?
A felnőtt degukat elegendő naponta egyszer etetni. Ez lehet reggel vagy este, voltaképp mindegy. A menü álljon egy kis friss zöldségből, gyümölcsből, degueledelből. Megpróbálkozhaunk tyúkhúrral, salátalevéllel is. Nem nagyon szokták felhabzsolni. A maghoz akkor is nyúlhatnak, ha a friss zöldség esetleg elfogyna, így biztosan nem maradnak éhesek. Kerüljük el, hogy a friss eleség megmaradjon. Inkább adjunk kevesebbet, és a maradékot vegyük ki. Ezzel a módszerrel hamar egyértelmű lesz, hogy mennyit is esznek állatkáink. Szénát akkor tegyünk be, amikor látjuk, hogy elfogy. Ha elutazunk pár napra, nyugodtan betehetünk nekik nagyobb adag szénát, magot. Ezek ugyanis nem rohadnak, és így nem maradnak éhen a kis kedvencek.

 

A kifejlett állatok testhossza 18-20 cm, farok nélkül, súlyuk kb 200 - 250 g. Zömök testüket szürkésbarna csillogó puha prém borítja, melyet gondosan ápolnak. Fülkagylójuk nagy, hallásuk, hangfelismerésük kiváló. Szemük is nagy, mint a legtöbb rágcsálóé, cipõgombhoz hasonlóan csillog:) Éjszaka is jól lát vele, de alapvetõen nappal aktiv. Jellegzetes hosszú farkuk, végén a pamaccsal. Amikor megvesszük a fiatal állatot (8 hetesnél ne legyen fiatalabb!), kb akkora mint egy kisebb aranyhörcsög. De ne felejtsük el, hogy meglepõen sokat nõnek még, ennek megfelelõ méretû játékokat (házat, kereket, alagutat, ketrecet) kell neki venni. Lábacskáin erõs és hosszú karmocskák vannak, ezekkel képes saját súlyát megtartani, ha úgy hozza a szükség:)

 

 

A sok rizs helyett, ime néhány adat a degukról, melyeket a teljesség kedvéért illik idetenni:

Testhossz farokkal:
25-35 cm
Átlagos testhõmérséklet:
38 C
Vemhességi idõ:
87 - 93 nap
Kromoszómapárok száma:
29 pár
Alomszám:
3 - 9 (átlagosan 4)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

lofasz utca 32

(david, 2013.06.12 19:16)

Szereti az energiaitalt! Megitattam vele és 2 napig nem evett semmit xD

Re: lofasz utca 32

(Degufan, 2014.05.11 15:18)

A te dolgod, viszont nem biztos hogy jót tesz neki!

Re: lofasz utca 32

(cukorborso, 2014.06.25 10:45)

Te hülye vagy!Az energiaital nem állatnak való...van olyan ember is akinek nem bírja a szíve,plusz a cukor ami benne van külön "jót tesz" a degunak...nem tudom ilyennek mint te kedves lofasz utca 32 minek háziállat.

Re: lofasz utca 32

(Tina, 2014.07.10 10:38)

Már ne is haragudj, de szerintem neked valahol bezárva kellene élned..Mondd, normális vagy? Komolyan az ilyen lényeknek golyó kellene, nem háziállat! Oké, hogy tavalyi a bejegyzés, de nem tudok nem reagálni rá.. Hogy lehet ember ennyire felelőtlen, és idióta?! Ráadásul..miért kell normális emberekkel megosztani ezt? Nem vagyok rossz indulatú, de neked az élet legalját kívánom..beteg vagy..

Re: lofasz utca 32

(Alexito, 2015.04.11 07:07)

Te hülye vagy!!!!

Re: lofasz utca 32

(eszter , 2017.01.03 20:22)

Az energiaital tuti nem jó ötlet,az még embernek is méreg.Rengeteg olyan anyag van benne ami rosszat tesz neki.

Re: lofasz utca 32

(eszter , 2017.01.03 20:26)

Nem vagy normális! Szegény kis Degu úgy sajnálom pár óra után miután adtad neki isztos elpusztult.Szegény:( Felsoroljam mik vannak az energiaitalban? Cukor ,Alkohol színezék stb. Nagyon veszélyes.A sima hálózatról jött hideg víz amit ihat!!

Re: lofasz utca 32

(Clara, 2017.01.03 20:35)

Gratu ezzel megölted a degudat ! Nézd meg ezen az oldalon a jó gazdi 10 érve részt.Abban is írják,hogy A jó gazdi felelőségteljes, és A jó gazdi megvédi állatát a veszélyektől. Ezekre te úgy látszik nem vagy alkalmas.Nem vigyázol rá nem vagy felelősségteljes.Sajnálom szegény Degut ő nem ártott semmit senkinek és egy ilyen gazdit kap magának?

Degus

(eszter , 2017.01.03 20:18)

Sziasztok!
Azt kérdezném lehet -e szotyit vagy citromkarikát adni nekik?

Budapest

(Zsak, 2015.10.01 14:21)

Lehet játéknak makkot adni nekik?

gyál

(jeejee, 2015.08.24 14:37)

ez az etetés oldal abszolút rossz tájékoztatást ad a degu etetéséről, a degu széna és fűevő állatka, nem magevő.
www.ilovedegu.hu-n lehet korrekt információkat kapni.

Re: gyál

(Fanni , 2015.08.24 18:05)

Ez így igaz!!! Senki ne hallgasson erre az oldalra, gyertek inkább az ilovedegu.hu fb-os csoportba, vagy látogassatok el a www.ilovedegu.hu oldalra!

mekora?

(Alexito, 2015.04.11 07:15)

Mekora hely kell két degunak?????

Lehet?

(Degufan, 2014.05.11 15:17)

Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e diófaágat adni nekik?

Re: Lehet?

(Alexito, 2015.04.11 07:12)

Szerintem nem mert nekem voltak halaim és a tóba beleesett egy dió fa ág és egy csomó halam elpusztult!:-(

Kérdés

(CsakÉn98, 2014.09.09 19:19)

Olvastam egy tenyésztő oldalán hogy a deguknak jó a csincsilla táp is ez mennyire lehet igaz? ugyan nekem 2 gyönyörű kicsi lány degum van (9 hónaposak) és ők olyan tápot kapnak és mielőtt megkaptuk őket mezei nyúltápot kaptak legalábbis én ezt az infót kaptam volt gazdijuktól.
A válaszokat előre is köszönöm. :)

ELADÓ

(kisdeguk , 2013.10.12 22:14)

Sziasztok ! :)
Degujaim született 1 hete 4 darab pontosan ! :)
Akit érdekelnek a deguk ezen az email-on lehet érdeklődni,szabo.sara.borbala@gmal.com

mit ehetnek?

(Zsófi, 2013.09.27 18:41)

Hello, pontosan milyen zöldésegeket meg milyen gyümölcsöket ehetnek? :o Köszi aki le írja.:p

Re: mit ehetnek?

(Lili, 2013.09.28 18:26)

Zöldségből adhatsz neki nyers répát,gyümölcsből aszalt banánt,de az én deguimnak inkább nyers szójakockát adok. Az havonta a két degunak elég egy zacskóval. De megeszi a mogyorrót, a kukoricát. Én inkább ilyeneket adok neki mert a bolti kaja elég drága. A szóját minden képpen próbáld ki!!

fórum

(Degussss, 2013.05.11 20:35)

Mivel úgy látom, itt nem nagyon válaszol senki a kérdésekre, ajánlanám mindenki figyelmébe az ilovedegu oldalt, ott él a fórum!!!!!!


1 | 2 | 3 | 4

Következő »